Tagok és elérhetőségek
Történetünk
Az Eltájolók Turista és Szabadidősport Egyesületet csak 2013. december 27-én alapítottuk, habár Eltájolók néven már 2003 óta aktívan részt veszünk az OTTCs-ban egy kezdeti 5 fős csapattal. Az Eltájolók TSE célja, hogy az egyesületi tagok és minden érdeklődő számára a természetben való túrázást, annak szabadidős formáit támogassuk, illetve a természetjárás útján elősegítsük az egészséges életmódot, a természet aktív védelmét, és hazánk történetének, kultúrájának és tájegységeinek megismerését.
Évenként megrendezzük az Eltájoló Kupát 2006 óta és a Petőfi Túrát 2004 óta. Nagy örömünkre a rendezvényeinken minden évben sokan indulnak, és a visszajelzések alapján a kihívásokban gazdag, izgalmas versenyek közé sorolják azokat. Ezek mellett szervezünk városismereti versenyeket és biciklitúrákat is. Maga az Eltájolók csapat az OTTCs-ben többször is első helyezést ért el, miközben az egyesületünk elnöke az erőfeszítéseiért 2014-ben elnyerte a „Kiskőrös Város Sportjáért” díjat.
Egyesületünk tagjai
Elnökség
Döme Géza | Elnök | Elérhetőségek: e-mail, telefon: 20/340-98-07 |
Halász István | Elnökségi tag | |
Kutak László | Elnökségi tag |
Tagok
Berkecz Mónika |
Dr. Biácsi Alexandra |
Biácsi Tamás Gábor |
Bodó Zajzon László |
Döméné Dr. Csanády Katalin |
Farkas Sándor |
Fekete Róbert |
Halász Ágnes |
Kerekes Viktor |
Kutyifa Anikó |
Sándorfalvi János |
Sánta Tibor István |
Szőke Sándor |